BemutatkozásHíreinkLegendaTagokGalériaPartnereinkKapcsolatSütikrőlX

Híreink

2020. augusztus 17. (hétfő) 08:17biga

Bogács! Határtalanul! – Emlékezetes borrendi találkozó a Bükk szívében

news/2_0_t.jpg

Jó szívvel ,őszinte borbaráti tisztelettel és szeretettel invitálta meg augusztus 14-ére a hazai borrendi mozgalom képviselőit a bogácsi Szent Márton Borrend. Messze szóló volt ez az invitálás, hiszen határainkon túl működő borrendeknek is megküldték felkérő soraikat. „Bogács! Határtalanul!” gondolatisággal valóban emlékezetes  napot élhettek át a megjelentek.

Bogács fontos, mondhatni stratégiai helyszín a térségi borkultúrát illetően, hiszen a bükki borok hosszú idők óta jó hírét vitték ennek a tájnak, az utóbbi évtizedekben azonban kicsit elhalványulni látszott e csodálatos természeti és borkultúrális értékekkel rendelkező régió elismertsége. Ki mások tehetnek legtöbbet azért, hogy a bükki bor és a hozzákapcsolódó borkultúra és turizmus újra méltó helyre kerüljön, mint a közel 20 esztendeje prosperáló Szent Márton Borrend?! A jeles gyülekezet a koronavírustól sem megriadva elhatározta, hogy olyan rendezvényt próbál megszervezni, amely önmaguk mértékegységeihez éppúgy illik, mint a közel tízezer rendes és tiszteletbeli tagot számláló borrendi mozgalomhoz. Bogács! Határtalanul! Már hívó szavával is arra buzdított, hogy a borrendi seregletek megérkezzenek Bogács városába és felvonuljanak a bogácsi pincesor Színész Ligetének hegyhajlatára. Határokat átívelően megjelentek a lengyelországi Varsó-Tarnov , a szlovákiai Királyhelmec városából borlovagi delegációk!Fontos eseményt jelölt ez a találkozó azzal, hogy előzetes szervezési munkálatok és egyeztetések nyomán eldöntetett: Borkút hirdeti a jövőben az itteni boros értékrendeket és vendégfogadó őszinte hajlamokat! A Borkút alapkő letételéhez sorakozott fel tehát 38 borrend képviseletében közel 100 díszruhába öltözött lovag. A kősziklába rejtett Borkút fennen hirdeti majd a jövő nemzedékei számára, hogy itt kitűnő, jóravaló, borszerető emberek próbáltak új alapokat megteremteni a bükki borok népszerűsítéséhez.
Jeles személyiségek fogadták el a borrend meghívását az eseményen való részvételre. Köszönthették Tállai András pénzügyminisztériumi parlamenti államtitkárt, térségi országgyűlési képviselőt, Koczor Kálmánt ,a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnökét, Csendesné Farkas Edit Bogács város polgármester asszonyát, Csendes Péter cserépfalui polgármestert, Vasas Csaba bükkzsérci polgármestert. A pontos dokumentálás érdekében fontos információ, hogy a nagy értékű kősziklát Nagy József cserépfalui polgár adományaként köszönhették meg, annak kifaragását pedig Jámbor Zsigmond bogácsi kőszobrász végezte el. A kút elkészült, az alapkőletételt követően még az őszi hónapok kezdetén fel is avatja a város, megfelelő külsőségek közepette.
Számosan kaptak szót az alapkőletétel emlékezetes ünnepi órájában: Tállai András szólt az összefogás fontosságáról ,a bükki borvidék felvirágoztatásának halaszthatatlan missziójáról, beszédében felidézve a borról több jeles gondolkodó veretes gondolatait. Csendesné Farkas Edit Bogács város nagyon fontos civil szerveződéseként emelte ki a Szent Márton Borrendet, a településvezetés éppúgy, minta város lakói szegényebbek lennének az ő elkötelezett igyekezetük nélkül!Büszkék ezért az értékteremtésért!

001.jpg

Mit üzen az időkapszula?
Az alapkőletétel látványos, egyben jövőnek szóló üzenete volt, ahogy a felkért személyiségek közösen a mélybe engedték az időkapszulát. Ebben minden fontos momentumot dokumentáltak erről a napról, az esemény történelmi üzeneteket hordozó fontosságáról, hogy az utókor számára mindezeket felidézhetővé tegyék. Daragó Károly a Szent Márton Borrend nagymestere – aki sokoldalú kultúrember, zenész, zeneiskola igazgató – nagyon fontosnak tartotta a pillanat apropóján megjegyezni, hogy borrendjük tagsága elkötelezetten, egyöntetűen elfogadta, hogy ez a mostani ünnepség létrejöjjön, messze szólóan hirdesse: Bogácson a kiemelt értékrendek fontos része a bor!
A bogácsi pincesor ünnepi gyülekezetét a kora délutáni órákban nap ragyogta be, igaz forrósággal párosítva. A díszruhába öltözött mintegy 120 fős ünneplő közönség őszinte örömmel fogadta és tapsolt két kitüntetett borrendi tag országos elismerésének. Koczor Kálmán MBOSZ elnök a borrendi mozgalomban kifejtett kimagasló munkásságáért Hajdú Imre és Virág Tamás borrendi tagoknak „Pro Vino” elismerést adott át.

002.jpg

Virág Tamás a borrend kancellárjaként teszi önzetlenül dolgát, miközben borászként is országos és térségi sikereket ért el az elmúlt évtizedekben, vállalkozóként pedig minden lehetőséget megragad arra, hogy a régió és a borrend borkulturális értékeit gyarapítsa. Hajdú Imre író, újságíró több kötetes könyv szerzője szintén a bükki bor kiemelkedő szószólója, ugyanakkor borászként is mértékadó és teremtő életművet mondhat a magáénak. Fia vette át borászként a stafétabotot tőle, a bogácsi pincesoron népszerű pincéjüket sokan látogatják.
Mi minden fér bele egy sűrű napba! A házigazdák nemcsak önmaguk számára tették magasra a mércét, hanem a kedves vendégeknek is feladták a leckét! A késő délután, majd az estébe hajló programcsomag bizony sokáig emlékezetes marad a jelenlévők számára. Buszos kirándulás keretén belül a mobilizált vendégség felváltva két pincét is meglátogatott: a Grál Pince tulajdonosa, Ducsai Attila és felesége Ági olyan különleges produkcióval szolgált, ami valóban országos figyelemre tarthat érdeklődést. A görömbölyi pincesoron található Grál Pince a maga nevében egyedülálló! A pincegazda – becsületes mesterségét tekintve ács – saját keze munkájával faragott ki mészkőtufa pincéjében egy talán Európában is egyedülálló belső világot. Hatalmas termek, egymás után felfedezésre váró gyermeki mesevilág, külön koncertekre alkalmas nagy befogadó képességű terem. Részletesebb bemutatására ezúttal nincs alkalom, de ígérjük, külön is élményriportot jelenítünk meg elkövetkezendő lapjaink valamelyikében erről a csodálatos emberi műről! Barta Gábor szintén olyan házigazdaként fogadta a meghívottakat, aki nemcsak kitűnő szónok, hanem a borról is mindent tud, arról nem is beszélve, hogy könyvtárosként a helyi borkultúráról és borfajtákról hézagpótló, élvezetes előadásmódban adott riposztszerű összefoglalókat.

003.jpg

A nap koronája: kácsi pinceszentelés
Ha netán kevés lett volna a miskolci pincelátogatások során megtapasztalt élményzuhatag, akkor a nap koronázásaként élhették át a meghívottak Dusza Bertalan határtalan vendégszeretetét! A Szent Márton Borrend udvarmesterének – kitűnő borász, üzletember, többszörös lovagrendi tag – invitálását szépen terített fehér asztali köré. (Dusza Bertalan az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagságát is erősíti.) Nemrégiben átalakított kácsi pincéjének áldása ősi hagyományokat idézett, a vele szemben található, ugyancsak a közelmúltban kialakított rendezvény udvara pedig felsőfokú kulináris élményeket szolgáló zárása volt a napnak. Dusza Bertalan erről így beszélt:
- Fontosnak tartom, hogy ez a csodálatos környezet, maga Tibolddaróc-Kács, mint az Isten tenyerén hordozott része a Bükknek megmutathassa igazi vendégfogadó arcát. Nekem, mint borlovagnak és borrendi tagnak őszinte kötelességem, hogy ennek érdekében mindent meg is tegyek! A vendégházunk, udvarunk arra alkalmas, hogy különböző csoportokat, vadászturistákat méltó módon lásson el egyrészt tájegységünkre jellemző hagyományos ételekkel, hozzáillő borainkkal. Amikor elgondolkodtam lovagtársaimmal azon, miképpen szolgálok majd udvarmesterként jeles meghívottainknak, arra gondoltam, a kemencében sütött ropogós csülök hagymás-paprikás tört burgonyával, valamint szintén kemencében sütött túrós lepénnyel megfelelő vendégmarasztaló fogás lehet. A záró étel pedig – nagyon örülök, hogy mindenki jó érzésekkel fogyasztotta – a határból szedett és megfőzött csemegekukorica volt.

004.jpg

Hogy milyen kánaán volt a Dusza Birtokon, arra csak egy picinyke jelzés álljon itt! Vízcsaphoz invitálták a nagyérdeműt, amelynek kinyitásakor mindenki azzal szembesülhetett, hogy remek bükki bor csordult poharába. Ez Dusza „csavar „ volt a javából…

Kiss Dezső Péter

Vissza