BemutatkozásHíreinkLegendaTagokGalériaPartnereinkKapcsolatSütikrőlX

Híreink

2021. január 1. (péntek) 19:36adm

Beszámoló 2020

news/28_0_t.jpg

Tűzvonalban Szent Márton katonái

Nehéz, mégis eredményes év summázata

Borrendünk történetében, mérlegelve a 2020 éves munkánkat elmondhatjuk, hogy az év békés, nyugodt esztendőnek indult, de a pandémia miatt igen nehéz, aggodalommal és bajokkal teli évet zárunk. Mindezek ellenére mégis nagyon szép eredményekről is beszámolhatunk.   A 2019. évben megválasztott új vezetőség, azon belül Virág Tamás kancellár úr aktív munkássága lendületbe hozta borrendünket, különösen a díjnyertes pályázatunk után, amit a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.-től kaptunk. Köszönet érte! Borrendünk, mint értékteremtő, érdekvédő civil szervezet szemben áll minden olyan törekvéssel, ami az embert alacsonyítja. Vass Albert tanításait nagyon is meg kell fontolni és szembe kell fordulni a szükségtelen fogyasztással, egészség károsítással, pazarlással, és természetrombolással.    „Gazdag az, aki egészséges, aki erős, aki nem szorul másra”  

1.      Magyar borok, hogyan tovább?

Az európai bortermelésnek hazánk kb. 2 százalékát adja, szemben a franciák 28, olaszok 27, spanyolok 25 százalékával. Érdekes, hogy Ausztria a miénknek kb. fele mennyiségű terméséből 2 szer több Eurót profitál mint mi. Hazánkban 64 ezer hektáron termesztenek szőlőt, 70 százalékban fehér, 30 százalékban kékszőlőt. 8500 borászati vállalkozás működik. A magyarok évi 30 liter bort fogyasztanak átlagban, exportra évi 700 ezer hl irányul. A 2012. évi Hegyközségekről szóló törvény átalakította a HK rendszer működését, területalapúvá vált az érdekképviselete mintegy 60.000 gazdát tömörítő tagságnak. A 22 borvidéknek 104 hegybíró szervezi, irányítja és teszi hatékonnyá a munkát, a már meglévő és korszerűsödő HK információs rendszerrel. Mindannyiunk érdeke, hogy naprakész információkkal rendelkezzünk az ágazatot illetően, és az ismeretek alapján tudjuk, hol kell változtatni. Legfontosabb, hogy a szőlőben rend legyen és hosszú távon fenntartható, piacképes, jövedelmező gazdálkodás, amihez korszerű ültetvény kell. Mind ezek érdekében 40 milliárdos kormányzati támogatást adnak a borászat termékfejlesztésének. Az EU csatlakozási szerződésben százezer hektáros kvóta van Magyarországnak, de jelenleg csak 64 ezer hektárt művelünk, ami nagy csökkenés a 70-es évek 250.000 hektárjához képest. Örömmel tölthet el mindnyájunkat, hogy borvidékünkön, Bogácstól–Edelényig, a lehetőségek szerint mindent megtesznek a bor és gasztronómiai turizmus fejlesztéséért. Magyarországon, mint szerte a nagyvilágban szőlő és bortermelésben óriási változások következtek be, amelyek teljesen átalakították a termelési eljárásokat, a technológiát és a fogyasztási szokásokat. A bor magyar kulturális örökségünk része, ezért nemzetképet és arculatot kell magába sűrítenie. Fel kell zárkózni a világ élvonalához a legmagasabb minőségű termést adó termőhelyek boraival. Ezek stratégiai célok, amelyek a nemes magyar gazdaerkölcs, a szorgalom, a szaktudás és a technológia révén világszínvonal születhet. Mindezekhez kiváló elődeink a tokaji aszú egyedülálló különlegességével megteremtették az alapokat.  

2.      Bormarketing

A borturizmus fő célja a piaci szempontból is fenntartható működés. Ez azt jelenti, hogy helybe megy a fogyasztó, és ilyenkor a borász többletszolgáltatást nyújt, de ezáltal magasabb árat is tud kérni. Ez évtől a marketing ügye az Agrármarketing Centrumhoz kerül, míg a borral kapcsolatos állami kommunikációért és borturizmusért a Magyar Turisztikai Ügynökség felel. Reményeink szerint jó irányban formálódik a magyar bor arculatképzése. A marketing legnagyobb feladata az egységes, magyar bor márkastílus létrehozása. Ennek érdekében egy átfogó információs portált indítanak, amelyen keresztül mindenki megismerheti a magyar bor értékeit. Az bizonyossággal megállapítható, hogy hazánkban is egyre több kisborászat fel tudja mutatni az egyéni termékfejlesztését és egyéni marketingjét. Szerencsére a Bükki borvidék számos településének önkormányzata nagyon színvonalas bor és gasztronómiai rendezvényekkel segítette a borturizmust, ám ezt a lendületet 2020-ban megtörte a pandémia. A járvány ellenére Bogácson igen korszerű szabadidő központot építenek, ezzel készülünk a járvány utáni időkre. A borturizmus közösségformáló erő és nagyon jó lehetőség a kapcsolatok elmélyítésére. Az a végtelen, kimeríthetetlen gazdagság, amely a borra jellemző, egyetlen más élelmiszer esetében sem képzelhető el. A borturizmus továbbfejlesztése érdekében nagyon fontos a lengyel kapcsolatok továbbfejlesztése, például Bem apó szülőhelyével, Tarnow városával.  

3.      Néhány gondolat az idei szüretről.

Az idei tavasz hosszan tartó száraz időszakot hozott, melynek köszönhetően a hajtások kezdeti fejlődése visszafogottabb ütemű volt a megszokottnál. A szőlő virágzása a birtokon művelt fajtáknál rendben lezajlott. A tavaszi szárazságot a nyár első részében felváltotta egy heteken át tartó csapadékos időszak, melynek eredményeképpen a szőlő a tavaszi lemaradását hirtelen hozta be, extrém gyors hajtásnövekedéssel. Ezek a hetek jelentették az év leginkább embert próbáló szakaszát, hiszen a zöldmunkákat a megszokottnál még gyorsabban és precízebben kellett elvégezni a fürtök és a lombozat egészségénék megóvása érdekében. Miközben az esők miatt a szőlőt károsító betegségek fertőzési veszélye bizony fennállt. A nyár második részét kiegyensúlyozott időjárás jellemezte, a korábbi években jellemző hő-és szárazságstressztől mentesen. Nyár végére a próbaszüretek a sokéves átlaghoz képest 1-2 hetes lemaradást mutattak. Szeptemberben a megszokottnál magasabb hőmérséklet és szárazság kedvezett az előttünk álló szüretnek. A hónap közepén csodaszép időben kezdtük el a szüretet a korai fajtákkal, illetve a friss boroknak szánt szőlőkkel. Október első részében a szárazbornak szánt összes fehér szőlőnket, továbbá a kadarkákat is leszüreteltük, így ekkorra már kizárólag a Kékfrankos és Cabernet szőlők várták a optimális szüreti időpontot. A hónap második felében néhány nap alatt közel 100mm eső hullott le, amely kényszerpihenőt hozott a szüretben. Napokon át aggódtunk a szakadó esőben a kint maradt fürtökért. Az esőket követő szelesebb és melegebb időjárásnak, illetve a dűlőink kiváló fekvésének és vízelvezetésének köszönhetően a fürtök továbbra is egészségesek maradtak, érésük felgyorsult a hónap végén, így október utolsó napjaiban ezekkel a fajtákkal fejeztük be a száraz boroknak szánt szőlők szüretét. Az első kierjedt tételek alapján az évjáratot élénk illatok, tiszta ízek, átható gyümölcsösség, feszesség és frissesség jellemzi. A szerkezetek arányosak és harmonikusak, moderált alkoholtartalmak mellett üde, érett savakkal találkozunk. A szőlő felvásárlási ára: fajtáktól és minőségtől függően 90-120 forint volt. Országosan a kép változatos, de átlagosan „normális magyar” évjárat alakult. Borvidékenként azért elég színes a kép. Élénkek a savak, az illat – aroma - gyümölcsös jelleg is rendben és a cukorfok is elég jó. A mennyiség a fajtáktól elvárt szinttől lényegesen kevesebb lett, 30-90 százaléka a megszokottnak. A szőlő mustfoka (cukorfoka) általában 19-21 között volt. Egy hektárnyi szőlő művelési költsége kb. 600 ezer - 800 ezer Ft. a bevétel, ha ezt meghaladja, akkor az jövedelemnek számít.  

4.      Borrendünk szakmai tevékenysége  

a.) Szőlővirágzás ünnep az edelényi Császta-hegyen 2020. június 26.   Az ünnepség festői környezetben a szőlővirág kosár megáldásával kezdődött. A Bükki Borvidék számos településéről hoztak virágba borult vesszőket a gazdák, hogy kérjék a Teremtő segítségét a jó termés reményében! Vendéglátónk, Virág Tamás a Szent Márton Borrend kancellárja fontosnak tartotta köszöntőjében kiemelni, hogy a borlovagok nemes feladata a szőlőhöz, borhoz kapcsolódó hagyományok ápolása. Az István Nádor Borlovagrend, a bogácsi Szent Márton Borlovagrend és a meghívott civil szervezetek közösen ünnepelték a szőlő virágba borulását. Ökumenikus keretek között, református, görög- és római katolikus egyházi méltóságok közös imával szentelték meg a bükki borvidék számos településéről érkezett szőlővirágokat. A vendéglátó Virág Tamás kancellár köszöntőjében kiemelte, az összefogás és az egymás iránti tisztelet jegyében örömmel ad otthont az eseménynek. Czupper András, az István Nádor Borlovagrend elnök-nagymestere elmondta, a borlovagok nemes feladata a szőlőhöz, borhoz kapcsolódó hagyományok ápolása. Küldetésük, hogy minél szélesebb rétegekhez jusson el őseink példamutató tevékenysége, amit ápolni és terjeszteni szükséges. Daragó Károly, a bogácsi Szent Márton Borlovagrend nagymestere, zeneművész tárogatón játszott az ünnepségen, de az Edelényi Népdalkör szívet-lelket melengető kórusának hangja is megtöltötte a Császta-hegyet. A borlovagok lengyel barátai is elküldték jókívánságaikat, mivel a pandémiás helyzet miatt csak lélekben lehettek jelen. A két borrend példaértékű együttműködésének köszönhetően a meghívott vendégekkel, a határon túli Szepsi és Királyhelmec lovagjainak részvételével közel 100 fő kért közösen áldást a Magyar Szőlővirágzás Ünnepén a bő termésre, a fáradtságos munkára, hogy szép magyar borral tudjanak koccintani a jövőben is.   b.) Bogács határtalanul! Borrendi találkozó és borkút alapkő letétel 2020. augusztus 14.   Már hívó szavával is arra buzdított, hogy a borrendi seregletek megérkezzenek Bogács községbe, és felvonuljanak a bogácsi pincesor Színészligetének hegyhajlatára. Határokat átívelően megjelentek a lengyelországi Varsó-Tarnow, a szlovákiai Királyhelmec városából borlovagi delegációk! Fontos eseményt jelölt ez a találkozó azzal, hogy előzetes szervezési munkálatok és egyeztetések nyomán eldöntetett: Borkút hirdeti a jövőben az itteni boros értékrendeket és vendégfogadó őszinte hajlamot! A Borkút alapkő letételéhez 38 borrend képviseletében, közel 100 díszruhába öltözött lovag sorakozott fel. A kősziklába rejtett Borkút fennen hirdeti majd a jövő nemzedékei számára, hogy itt kitűnő, jóravaló, borszerető emberek próbáltak új alapokat megteremteni a bükki borok népszerűsítéséhez. Jeles személyiségek fogadták el a borrend meghívását az eseményen valórészvételre. Köszönthették Tállai András pénzügyminisztériumi parlamenti államtitkárt, térségi országgyűlési képviselőt, Koczor Kálmánt, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnökét, Csendesné Farkas Editet Bogács polgármesterasszonyát, Csendes Pétert, cserépfalui polgármestert, Vasas Csabát, bükkzsérci polgármestert. A pontos dokumentálás érdekében fontos információ, hogy a nagy értékű kősziklát Nagy József cserépfalui polgár adományaként köszönhették meg, annak kifaragását pedig Jámbor Zsigmond bogácsi kőszobrász végezte el. A kút elkészült, az alapkőletételt követően még az őszi hónapok kezdetén fel is avatta a település azt, megfelelő külsőségek közepette. Számosan kaptak szót az alapkőletétel emlékezetes ünnepi órájában: Tállai András szólt az összefogás fontosságáról, a bükki borvidék felvirágoztatásának halaszthatatlan missziójáról, beszédében felidézve a borról több jeles gondolkodó veretes gondolatait. Csendesné Farkas Edit Bogács település nagyon fontos civil szerveződéseként emelte ki a Szent Márton Borrendet. A településvezetés éppúgy, minta község lakói szegényebbek lennének az ő elkötelezett igyekezetük nélkül! Büszkék ezért az értékteremtésért! Az alapkőletétel látványos, egyben jövőnek szóló üzenete volt, ahogy a felkért személyiségek közösen a mélybe engedték az időkapszulát. Ebben minden fontos momentumot dokumentáltak erről a napról, az esemény történelmi üzeneteket hordozó fontosságáról, hogy az utókor számára mindezeket felidézhetővé tegyék. A bogácsi pincesor ünnepi gyülekezetét a kora délutáni órákban nap ragyogta be, igaz forrósággal párosítva. A díszruhába öltözött mintegy 120 fős ünneplő közönség őszinte örömmel fogadta és tapsolt két kitüntetett borrendi tag országos elismerésének. Koczor Kálmán MBOSZ elnök a borrendi mozgalomban kifejtett kimagasló munkásságáért Hajdu Imre és Virág Tamás borrendi tagoknak „Pro Vino” elismerést adott át. Mi minden fér bele egy sűrű napba! A házigazdák nemcsak önmaguk számára tették magasra a mércét, hanem a kedves vendégeknek is feladták a leckét! A késő délután, majd az estébe hajló programcsomag bizony sokáig emlékezetes marad a jelenlévők számára. Buszos kirándulás keretén belül a mobilizált vendégség felváltva két pincét is meglátogatott: a Grál Pince tulajdonosa, Ducsai Attila és felesége Ági olyan különleges produkcióval szolgált, ami valóban országos figyelemre tarthat érdeklődést. A görömbölyi pincesoron található Grál Pince a maga nevében egyedülálló! A pincegazda – becsületes mesterségét tekintve ács – saját keze munkájával faragott ki mészkőtufa pincéjében egy talán Európában is egyedülálló belső világot. Hatalmas termek, egymás után felfedezésre váró gyermeki mesevilág, külön koncertekre alkalmas nagy befogadó képességű terem jellemzője ennek a pincének. Barta Gábor szintén olyan házigazdaként fogadta a meghívottakat, aki - nemcsak kitűnő szónok, hanem - a borról mindent tud. Könyvtárosként a helyi borkultúráról és borfajtákról hézagpótló összefoglalót adott. A nap koronája: kácsi pinceszentelés volt. Ha kevés lett volna a miskolci pincelátogatások során megtapasztalt élményzuhatag, akkor a nap koronázásaként élhették át a meghívottak Dusza Bertalan határtalan vendégszeretetét! A Szent Márton Borrend udvarmestere – kitűnő borász, üzletember, többszörös lovagrendi tag – szépen terített fehér asztalai köré invitálta a vendégeket. (Dusza Bertalan az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagságát is erősíti.) – Fontosnak tartom, hogy ez a csodálatos környezet, maga Tibolddaróc-Kács, mint az Isten tenyerén hordozott része a Bükknek megmutathassa igazi vendégfogadó arcát - mondta Dusza Bertalan. - Amikor elgondolkodtam lovagtársaimmal azon, mit is szolgálok majd udvarmesterként jeles meghívottainknak, arra gondoltam, a kemencében sütött ropogós csülök hagymás-paprikás tört burgonyával, és a szintén kemencében sütött túróslepény megfelelő vendégmarasztaló fogás lehet. A záró étel pedig – nagyon örülök, hogy mindenki jó érzésekkel fogyasztotta – a határból szedett főtt csemegekukorica volt. Hogy milyen kánaán volt a Dusza Birtokon, arra csak egy picinyke jelzés álljon itt! Vízcsaphoz invitálták a nagyérdeműt, amelynek kinyitásakor mindenki azzal szembesülhetett, hogy remek bükki bor csordult poharába. Ez Dusza „csavar" volt a javából…   S alig telt el néhány hét, a Jámbor Zsigmond bogácsi kőszobrász által megfaragott 50 mázsás bogácsi vörös szikla a helyére került. Itt gyűltek össze az ünnepi átadásra néhány százan, hogy tanúi legyenek annak, hogy a sziklából bor fakad. Csendesné Farkas Edit Bogács polgármestere köszöntő beszédében kiemelte a civilek aktivitását, köszönetet mondott mindenkinek, akik közreműködtek abban, hogy a Cserépi úton, a Színészliget szomszédságában, miközben a koronavírus-járvány és gazdasági hatásai komolyan megviselik az ország lakosságát, példaadóan az élet jelét mutassák fel és így újabb emlékhely létesülhetett. Tállai András meglepetésének adott hangot, mert olyan átadáson eddig még nem volt, ahol az alapkőletétel után ilyen rövid idő alatt valósult volna meg valami. Köszönetet mondott az ötletadóknak és kivitelezőknek, hogy e Borkút mától kezdve a borvidék idegenforgalmát és a Bükki borvidéket szolgálja. Hajdu Imre a Borlovagrendbe felvételre ajánlottak laudációját olvasta fel, majd a próbatételen való sikeres vizsga után a Lovagrend sorába fogadtak újabb két kiváló borászt, Nagy Józsefet Cserépfaluból és Menyhárt Balázst Edelényből. A rendezvény emelkedettségéhez hozzájárult boros nóták éneklésével a Bogácsi Pávakör, tárogató játékával és tangóharmonikával kísért énekeivel Daragó Károly, valamint Szíki Károly színművész, aki az egri borvidék köszöntőjével érkezett és borversekkel köszöntötte a megjelenteket. Ezután Lipcsák János atya megáldotta a Borkutat, majd megnyíltak a csapok, és folyt az ízletes fehér és vörös nedű. Egy különös nap mutatta fel a túlélés lehetőségét és örömét. Egy különlegesen szép időben, forró szombat délután nem a temetésről és rettegésről szólt valami, hanem a megmaradás és építkezés közösségéről.   Külföldi kapcsolatok építésére, tapasztalatszerzésre 2020. évben kevés alkalommal volt lehetőségünk. Ez alkalommal is gratulálok Torma Zoltánnak, a Bordeaux-i és a VinAgora Nemzetközi Borversenyen elért arany és ezüst érmekhez, amelyeket saját Hárslevelű boraival és a Petrény Pincészet szuperior borával ért el. Gratulálunk Prokai Lászlónak is, aki aranyérmet nyert a szerbiai borversenyen Pinot Noir roséval.   A borrendből 5 fő él Miskolcon, akik a városban illetve az északi régióban végzik azt a munkát, amelyek a borrendi esküből rájuk vonatkoznak. Miskolcon 2009-ben alakult meg a Miskolci Pincék Asztaltársasága, amely a Miskolcon lévő pincék hagyományainak felélesztését és az ezzel kapcsolatos feladatokat tűzte ki. A tagságunk sorából szeretném kiemelni és a 2020. évben elvégzett munkájukért megdicsérni a következőket: Barta Gábor, Berta Béla, Czupper András, Dusza Bertalan, Fekete Rudolfné, Hajdu Imre, Kocsis Attila, Kompa József, Koscsó Lajos, Kósik István, Menyhárt Balázs, Monyók József, Németh László, Prokai László, Prokai Tamás, Szabó Pál, Torma Zoltán, Tóth Béla, Tóth József, Tóth László, Virág Tamás.  

5.      Szervezetünk működésének anyagi alapjai:

Szakmai tevékenységüket négy forrás biztosította, az egyik Bogács Község Önkormányzatának 220 ezer Ft-os támogatása, amelyért ezúton is köszönetet mondunk az önkormányzatnak, a másik forrás a 200 ezer Ft-os tagdíjbevételünk, harmadik a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatán nyert 3.196.800 forint, továbbá a borrendünk tagjainak adománya, amely összegek lehetővé tették borrendünk kiegyensúlyozott, tartalmas és eredményes munkáját.   Összességében elmondhatom, hogy 2020. évben borrendünk mindig kellő létszámmal jelen volt a borvidékünk szakmai rendezvényein és eleget tett a szervezők kérésének, akár önkormányzati, akár civil szervezeti rendezvényről volt szó. Hangsúlyozom, hogy a tagságunk nagyobb többségben igen kiváló teljesítményt nyújtva vettek részt a borrendi célok megvalósításban, a feladatok ellátásban. Sikeresen szerepeltünk a médiákban is.   Borrendünk alapító tagjait, Dr. Csávossy György erdélyi polihisztor avatta borlovaggá Bogácson 1996–ban. Tőle egy tanítás: Szeresd a bort, mert a remény forrása. Vissza adja hitedet önmagadba, a holnapba, a siker lehetőségébe, az igazságba. Derűt sugároz és derű látóvá tesz. Nincs ennél értékesebb ajándék a megpróbált emberi lélek számára!   Daragó Károly nagymester

Vissza